2009. febr. 22. 11:30
(...itt kb. arról volt szó, hogy valaki beszólt nekem, hogy én tipikusan olyan ember vagyok, aki csak a kapcsolatért jár valakivel, és ez elég vicces, tekintve, hogy azért nem jártam nagyon sokáig senkivel, mert ahogy nem vagyok jó a haverkodásban és nagyon kevés igazi barátom van, ugyanúgy nem tudok valakivel együtt lenni, ha tulajdonképpen nem is fontos, hogy van-e vagy nincs)

Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy nem vagyok valami következetes. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit várok a másiktól - illetve nagy vonalakban megvan, de egypár rész még homályos. Az a gond, hogy ehhez magamat kéne kicsit tisztábban látnom, és valami helyes kis kategóriába szorítanom.

Na igen, csakhogy ez a probléma már elég régóta fennáll - rájöttem viszont, hogy azért annyira durván nem ingadozik az önmagamról alkotott vélemény, hogy képes vagyok egy-egy esemény hatására nagyon durván megváltoztatni - viszont a kialakult véleményeim mellé is odabiggyesztem a kérdőjelet - biztosan így van? Például: igen, okos vagyok. Igen, lusta is. De tényleg? Nem lehet, hogy nem is vagyok olyan okos? Esetleg nem annyira lusta? És mit mondanak mások? Higgyek nekik?

Egypár dologban viszont abszolút tanácstalan vagyok: ilyen a saját személyiségem és a benne található erősségek, hibák, problémák. Lehet, hogy egy erősségem inkább gyengeség? A probléma valójában hiba?

Mostanában gyűlölöm a hétvégéket - ma reggel közvetlenül ébredés után már azon kattogott az agyam, hogy tanulnom kell, de most akkor Gáborral találkozzak-e, és ha nem, akkor mi lesz, és ha igen, mikor tanulok, éééééés..

Régebben egészen egyszerűen megoldottam volna: teljesen beleengedtem volna magam a rosszkedvbe. Ez most elég önző lenne, nem? Nem a mások dolga, hogy erőszakkal kirángassanak egy olyan állapotból, ami ellen én magam nem küzdöttem.
Viszont azt sem tudom, hogy rángassam ki magam, mielőtt jobban belemennék. Nagyon jó lenne kibeszélni.. jó lenne R.-rel kibeszélni. Nagyon jó lenne. De.. életbe lép az, amit tegnap írtam. Hogy senkit sem akarok erőszakkal rávenni, hogy velem foglalkozzon. Fogalmam sincs, hogy ez most tényleg szükséges-e.
Nézzünk szembe a tényekkel: talán kevésbé, de még mindig elég önző és én-centrikus vagyok. (ezt nem inkább egocentrikusnak hívják?) És azon gondolkozom, hogy ÉN egyáltalán megadom R.-nek vagy mondjuk Eszternek azt a támasztékot, amire olykor-olykor szükségük van?
Megint egy jó kérdés.

Tudom, hogy a világ nem működik ennyire adok-kapok-szerűen. De valamihez csak mérnem kell magam!

22:36

Hát.. beszéltünk R.-rel telefonon. Kiderült, hogy mégsem volt ma próbájuk.
"kár, hogy ezt nem tudtam korábban"
"miért?"
"mert akkor felhívtalak volna, hogy van-e kedved találkozni"
"nincs"

Olyan fura volt már az elejétől a beszélgetés.. és aztán mondtam, hogy még mindig rosszkedvem van. Hogy utálom a hétvégéket. Hogy ilyenkor jön ki minden bajom, és nem tudom elfoglalni magam. "Hát de basszus, hihetetlen, hogy te folyton unatkozol, mindent hamar megunsz, örökké elégedetlenkedsz.." - mondtam, hogy ez nem igaz, DE MINDEGY. Szia-szia.

(annyira tényleg nem igaz.. itthon sem azzal van bajom, hogy nincs mit csinálnom, hanem az, hogy mindenki más is itthon van)