2009. febr. 25. 10:10
Szakítás és álom

Szakítottunk. Az első reakciómat majd mindjárt leírom, csak sürgősen szükségem van egy kávéra (tulajdonképpen a francba kívánom, dehát a megszokás..). A második az, hogy sosem mozdulok ki itthonról, de ez sem igaz, mert majd találkozom Eszterrel.

Álmomban R.-nél voltam, de már nem jártunk - gondolom, visszaadtam neki valamit (gondolom a dvd-t - basszus, vissza kéne adnom!) -, és neki valamiért el kellett mennie, de otthagyott valami haverjával, aki nagyon kedves volt. Aztán valahogy megjelent Eszter is, és elkezdtünk inni valami alkoholt, és mászkáltunk össze-vissza, és egy hosszabb időre elhagytam a lakást, és mire visszajöttem, már egy csomóan voltak ott és buliztak! És miért?! Mert Eszter kiírta a lépcsőházba, hogy buli ott!!És 100 ft a belépő..:)

És emlékszem, rendetlenség volt, de nem vészes, kb. mint a szobámban, de mivel tudtam, hogy ez R.-nél van,eléggé kiakadtam, hogy mit fog szólni.

10:17
Szakítás racionálisan

Nézzük racionálisan, a tényeket: mindent megvettem R. ajándékához (süti hozzávalókat, illetve megvolt a pohárra gravírozás), és Eszterék sulijához mentem, hogy onnan hozzájuk menjünk sütit sütni. A 96-os helyett a 12-es villamos megállójába mentünk - és akkor Eszter osztálytársa találkozott pár ismerőssel, és muszáj volt bemennünk a Rudiba (egy kocsma, de napközben elég normális, csak este borzalmas). Meghívtak egy kávéra, aztán csörgött a telefon. R.-t kerestem még két órával korábban, és mondta, hogy visszahív. Megkérdezte, hogy tudunk-e ma találkozni. Én meg nem nagyon akartam, mert így is állati hosszúnak bizonyult az a nap. De mondta, hogy fontos - közben össze-visssza járkáltam.

"Valami gond van?"
"Hát.. igen."
"Csak egy kérdés: hiába vettem meg az ajándékod?"
"Miért vetted volna meg hiába?" (igen, tudtam, hogy ezel a kérdéssel nem megyek semmire)
"Jó, akkor egyértelműen: szakítani akarsz velem?"
"Azt hiszem, igen"

És akkor kiment minden vér a fejemből. Megbeszéltük, hogy 8 körül találkozunk. Én meg addig Eszternél voltam, és nagyjából nem tudtam elhinni, hogy tényleg ez történik. Dühös voltam, meg nem értettem meg semmi. Hogy ez most a hétvége miatt volt? Vagy mi???

8-kor aztán találkoztunk. Mondta, hogy már napok óta gondolkozott ezen. És akkor beszéltünk a hétvégéről is. Hogy egyszerűen nem akarózott áthívnia, meg hogy neki csak a hévége van kikapcsolódásra. Meg hogy egyszerűen nem bírta volna, hogy átmegyek, és ott.. nem pattogok, ez nem túl szép szó:), de hogy ott vagyok és "vibrálok", és ő nem tud megnyugtatni. Hogy mindig van valami bajom, és ő nem tud segíteni, tőle nem fogom megkapni azt a törődést, amire vágyom.

Igen, a hétvégén pont nem pattogtam volna, de egyébként oké, mármint érthető.

Meg az is, hogy ő sem érezte úgy, hogy én annyira szeretném meg minden. Itt összevitatkoztunk, hogy én nem kimondom az ilyen dolgokat, hanem a tetteim.. kinek másnak sütöttem volna sütit meg készültem volna így a szülinapjára?

(...)

És nekem tényleg nem arra van szükségem, hogy minden ilyen hétvégén velem legyen - csak legalább egy ilyen hétvégém lenne a szar időszakokban, amikor vissza tudok emlékezni, hogy ott volt!

Arra gondoltam végig, hogy ne, ne kelljen meginnom ezt a shake-t, csak haza akarok menni és bőgni egyet.

Végülis elég gyorsan elmentünk, odaadtam az ajándékát, nagyon tetszett neki. Aztán pont előtte ment el a villamos, felkísért a megállóba, de aztán megkértem, hogy inkább ne várja meg velem a villamost. És azt is mondta, hogy ő nem akarja, hogy eltűnjünk egymás életéből - de én ugye most érthető okokból nem nagyon tudnék vele egy darabig találkozni.

Az egyik rész az, hogy "nekem semmi sem jön össze" A másik, hogy Ő, Ő nincs, és ez elég szar.