Induljunk ki abból, hogy ez szerintem egy kissé olyan kérdés, mint a "mi az élet értelme?". Aztán vegyük bele azt, amit Csernus mond: "legfontosabb a hitelesség".
Tegyük még hozzá a biológiát: elsődleges és másodlagos nemi jellegek, és az, hogy a másik nem vonz minket, többnyire.
És akkor most az én véleményem: én elsősorban embernek tartom magam. Az életben sikeresnek akarom érezni magam, elkerülni a magányosság érzetét, minél inkább tisztán látni az emberi kapcsolatokat, és az élet folyamatát (hm, ez utóbbi kicsit vicces és sokféleképp értelmezhető megfogalmazás, lényegében tisztán akarok látni a világot illetően).
És akkor most vegyük sorra, hogy miben különbözöm a férfiaktól, ugye a külsőségeket figyelmen kívül hagyva.
Nyilván más az eszköztáram az ismerkedés során. Szerintem sokkal több jelzést használok arra, hogy megkedveltessem magam: többet mosolygok és nevetek, többet foglalkozom a külsőmmel. Azt hiszem, ennyi.
Na, most akkor definiáltam?
Esetleg helyem egy kapcsolatban? Hmmm, nagyjából úgy képzelem el, mint egy kétszemélyes ülést: az egyik fele az enyém, a másik a másiké - ez azt jelenti, hogy senki sem foglalja el máshogy és más arányú helyet: lényegében nem tudok mondani olyan dolgot, amit kizárólagosan a férfiak vagy nők feladatának tartanék.
És tényleg nem. Persze a legnagyobb különbség mondjuk a gyerek 1-2 éves korában látszik, amikor az egyik fél - és ez valószínűleg én leszek - otthonmarad. Nyilván borul egy csomó minden - például a ház körüli munkákat illetően -, viszont ezt nem igazán tudom még elképzelni, tekintve, hogy még nincs gyerekem:)
Aztán persze lehetséges, hogy a dolgok nem úgy valósulnak meg, ahogy elképzeljük. Lehetséges, hogy a kapcsolatokban inkább alárendeltem magam, vagy alá fogom - ezt viszont megint egyéni, és nem a nememből fakadó tulajdonságnak érzem.
Tehát?
Hát, azért szerintem további különbségek is vannak ami a viselkedést illeti...:)
VálaszTörlés