2009. május 28. csütörtök 21:58

Az ágyban feküdtem, és rájöttem, hogy bizonyos dolgokat mindig elhatározo, de aztán sosem teljesítem őket - rádöbbenek, hogy na tessék, MÁR MEGINT nem sikerült. Ezt később feváltotta egy ötperces elhatározás-hullám, az "igenis sikerülni fog" - aztán megint ugyanaz. Jövőtől való rettegés, először az értetlenség, hogy én miért nem élvezem az életet csak úgy, egyszerűen? Majd kételkedés abban, hogy ezt valaki is igazán élvezi. Talán mindeki úgy van vele, mint én: azok a rövid pillanatok tartják, amikor mégis minden klappol. (így másnap azért magyaráznék egy kicsit, mert nem túl érthető: világos, hogy az emberek nagy része nem ujjong fel magában minden ötpercben, hogy "ó, ez milyen fantastzikus!" - viszont talán nem is tölti ki ennyire a napjait a 'kesergés')

Valamiért keresgélni kezdtem az mp4-en a !R!-s számokat. Megálapítottam, hogy az A. egyszerűen szép. De mégis, hogy lehet ilyet érezni? És ő miért nem érezte ezután? És fogja valaha is? Ez is olyan kétségesnek tűnt. (...)